Eddig bírtam, de szerintem így is hős vagyok.:) Én annyi esélyt adtam ennek, tényleg, de egyszerűen nem nekem való. Alig tudott lekötni, a szereplők sem igazán foglalkoztatnak, és ráadásul nyomozósnak tekintem, ami pláne nem segít a helyzetén. Valamint az a kapcsolat és hangulat, ami a szereplők közt "nincs", pedig azt hiszik, hogy van... olyan, mint egy könyvben, amikor érzékeltetni akar valamit az író, de nagyon erőltetett, és nagyon nem jön össze. Esetleg a szinkront tudnám ezért okolni, de nem biztos, hogy amiatt van.
A főszál sem érdekel, néha tudott meglepetést okozni, de csak azért nem fogom nézni. És amit a Buffyban elnézek (vagyis kb. fel sem tűnik, mert a történet elfedi az olyan apróságokat, hogy a szörny gagyi), itt nem, csak nézzetek rá erre a zöldre, néha mikor már nagyon untam, azt vadásztam, hátha meglátom a nyakánál a nem befestett részt. (A 30 Days of Night-ban volt ilyen.)
Nem tudom, milyen nézettséggel futott, de biztos magas, mert sok a DB rajongó. Na igen, nálam még ez a tényező sem játszik. Kedvelem ugyan a színészt, de nem számít, majd inkább Bones-t nézek. (A Spike-os poster csak azért, hogy valami jó is legyen a bejegyzésben.:P )
Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett bejegyzés. Az első rész, ami valahogy nem annyira nyerte el a tetszésem. Sajnos tudtam arról, hogy visszamennek kicsit a múltba, tehát nem hatott a meglepetés erejével. Illetve az is lehetett a baj, hogy néhány szereplőt most hanyagoltak.
Elolvasom »
Érdekes történet bontogatja a szárnyait itt a kezdeteknél. Most még jó találgatni, elméleteket gyártani, csak aztán a folytatás ne váljon butasággá. Nyomokban előfordul most is ilyen "persze, ilyen is csak a filmekben van" mozzanat. Egyenőre még nem zavar, vagyis ez még bőven belefér. Mondjuk az bizakodásra ad okot, hogy fix évadszámot (4) fektettek le már a sorozat születésekor.
Amellett, hogy nyomozgatnak, a szereplőkre egyenként is jut idő, igaz, így mindenkire csak egy kevés.
Elolvasom »
A tavalyi vámpírunk főszereplésével egy új kórházas sorozat. A "különlegessége" hogy egy szívátültetéses csodahely szolgáltatja a helyszínt.
Alex O'Loughlin mint orvos? Ezt még szoknom kell. Viszont a rövid haj jobban áll neki. A másik főszereplő nagy meglepetésemre Katherine Moennig az L-ből, ott nagyon szerettem (az első évadban, többet még nem is láttam belőle). Egész furcsa más szerepben látni. Az eredeti hangjától még fiúsabb:) mármint az L-ben volt az.
Amikor már néztem, akkor jöttem rá, hogy abszolút nincs hangulatom kórházas cucchoz, de ha már elkezdtem, be akartam fejezni. Az a baj, hogy nem bírom a kórházakat, és a betegségnevek szinkronnál csak átsuhannak a fülemen, de ha már olvasni kell, akkor valahogy megfoghatóbb, és nem keltenek valami kellemes érzést.
Jó sok negatívat hallottam már róla, én is úgy gondolom, hogy cancel lesz, de azért annyira nem volt szörnyű. Nem nézhetetlen, de nincs benne semmi új, és a pilot hullott szerte-szét, valahogy nem áll össze, és kicsit hülyeség. A vizuális dolgok egész jók, modern elektronikus kivetítők, meg átszínezett összevágott jelenetdarabok tarkítják, amik mutatósak, de ettől nem lesz jobb összességében. Nem sokat ad hozzá, ha semmi mást nem lehet kiemelni. Főcím is van, azt is tulajdonképpen jól megcsinálták.
Nem jelentem ki, hogy ezt követni fogom, de ki tudja. Ha elkaszálják évad közben, vagy a 2. évad előtt, akkor biztos, hogy nem fogom bepótolni. Ha pedig netalántán berendelik a következőt, akkor nem lesz kedvem olyan sokat utólag megnézni. Szóval végül mindig ugyanúgy járnak ezek a gyengusz projektek.
Eddig minden rész remek volt, semmi csalódás, vagyis de, csak az pozitív. Azt azért hozzá kell tennem, hogy én tökéletesen elfogult vagyok.:)
Tök jó irányba halad a történet, eddig folyton meglepnek minket valamivel. Nem ám csak az Elena-Stefan kapcsolatról van szó, az egyébként engem szinte nem is érdekel. Sokkal inkább foglalkoztat a múlt, és hogy pontosan mit akar elérni Damon. A boszorkányság is színesíti.
Mindehhez hozzájön, hogy Damon iszonyatosan jól néz ki. (Nem úgy mint az első részben. És Jeremy is más, mintha valahogy testesebb lenne, vagy nem tudom.) Imádom minden megmozdulását, és nem olyan gonosz, mint aminek tűnik, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy Stefan sem teljesen jó. Na jó, azért Damon néha idegesítő, és bosszantó, de legtöbbször végigvigyorgom a jeleneteit, szerintem tök jól játsza, illik hozzá a szerep.
Spoileresen folytatom, előtte csak még annyit, hogy a könyv megjelenését előrehozták, október 30. lett. Így egy napon jön az Eclipse-szel. Már várom, hogy elolvassam, csak most attól kezdek tartani, hogy lehet, elcseszem majd vele a sorozatnézés élményét. Vagy nem tudom, ti mit gondoltok?
Elolvasom »
Ebben az évadban a sorozat kissé elindult mélyrepülésbe, az agyamra ment néhány történetszál, túlhúzták, és amúgy sem tetszettek a dolgok. Viszont a legerősebb évadzárót produkálta (jobban belegondolva, nem biztos), mindenki szomorú, és egyáltalán az egész helyzet katasztrofális.
Azért egy-két emlékezetes pillanatot is hozott, és egy kedvelt néhány epizódos karakter bukkant fel, Eric Winter, akit a Bro&Sis-ben ismertem meg.
Spoilerekkel folytatom.
Elolvasom »
Szóval "ez az új Lost". Hát, jó, elhiszem, ha tényleg így van, bár nekem semmi ilyesmi érzésem nem volt a pilot nézésekor.
A sztori senki előtt nem titok, de azért mégis pár szóban: A Földön mindenki elájul 2 perc 17 másodpercre, ezalatt pedig látják a 6 hónappal későbbi jövőt.
Na most nekem egyből olyan kérdések vetődnek fel, hogy van-e rá mód, hogy ezen a jövőn változtassanak, és hogy -oké, ez picit gyerekes, de ez van- csak az emberek, vagy az állatok, minden élőlény elájulhatott? És tényleg, de rossz annak, aki nem látott semmit. Minden bizonnyal fél év múlva már nem fog élni...
Hát, a látvány nem tökéletes, de ez csak egy sorozat, nem is várhatjuk el szerintem - bár amikor esett az autó, meg robbanást mutattak, képzeletben azért belevigyorgott nálam a képbe egy gagyi T-rex.
A főhős Joseph Fiennes, akinek a Pretty/Handsome beli karakterét még próbálom elfelejteni, talán most sikerül. John Chot a House egy részében láttam, és azóta sajnos taszít a színész, tudom, hogy ez hülyeség, mégis így van. Peyton List a Big Shots-ból és a Mad Men-ből ismerős, továbbá szerepel még Sonya Walger (Lost, Tell Me You Love Me), Alex Kingston (Er), és még néhány ismertebb színész. Viszont akinek nagyon örülök, az Genevieve Cortese, a Futótűzből, illetve tavaly az Odaátban is szerepelt. A 2. résztől pedig a kedves kis hobbit, Dominic Monaghan is jelen lesz.
Elolvasom »