Igencsak pozitívan kezdték az évadot, mert nagyon vidám volt, legalábbis az eleje, és úgy éreztem, én is, én is nyarat akarok! (Persze ez valójában nincs így, most már őszi időt szeretnék.:)
Mit műveltek a főcímmel? Ötletes ugyan a 9-0-2-1-0, de akkor is olyan kis béna lett. A zene meg... az előző miért nem volt jó? Főcímzenén nem szerencsés változtatni, ezt belevenném a nem létező (pedig lehet, nem ártana) sorozatkészítői alaptankönyvbe.
Túl sok mindent nem tudok írni a kezdésről, meg egyáltalán ez "csak" egy tinisorozat, kb. adott, hogy miről szól, illetve miről "kell" szólnia. Én mindenesetre élvezem, és továbbra is követni fogom.
Jó hosszú szünetet tartottam a nézésében, aztán véget is ért az évad, így néhány nap alatt befejeztem. Először érdekes volt visszarázódni a sztoriba, nem is tetszett annyira, bár lehet, hogy tényleg visszaesett kicsit, de ez szerencsére nem volt tartós.
Silver már nem annyira kedvencem, el sem hiszem, de Naomi vette át a helyét (akkor sem tartom szépnek, csak csinos tud lenni), és Adrianna.
A végefelé jött egy új szereplő, ezzel egy olyan fiú, aki nekem is tetszik valamennyire, így az eyecandyk száma egy szemre nőtt. Matt Lanter játsza, és elvileg ő lenne az "új Dylan". Sosem lesz olyan, mint Dylan. :P
Történtek mindenféle dolgok az évad során, beugrott néhány vendégszereplő, és régi szereplő is feltűnt, én jól szórakoztam, és várom az új évadot. Szerintem ez egy teljesen jó tinisorozat, az eredeti nélkül is megállná a helyét. Spoilerekkel folytatom.
Negyed óra - kb. ennyi kellett, hogy biztos legyek abban, hogy ezt bizony nem szúrták el. (Pedig tartottam tőle.)
Imádtam, végigkövettem a Beverly Hills 90210-et, így elsőként az új felállásra voltam kíváncsi. Nem hibáztak itt sem, nyilván nem másolat teljesen, így gyorsan vessük össze a változásokat:
Brenda és Brandon ikrek voltak, és Minnesotából költöztek el. Itt a két csemete Kansasből jött: egy lány (Annie) és egy fekete fiú (Dixon) akit örökbe fogadtak. Az új iskolájuk új igazgatója (Rob Estes) egyben az apjuk is. A költözés oka, a jó fej nagyi, aki már "idős, és segítségre szorul". Minden bizonnyal apu itt sok régi kedves ismerőst fog újra látni, az egyik rögtön Kelly Taylor. (Aki nem tartózkodott a spoilerekről, annak ez nem volt meglepetés, és még másik 2 ismerős sem.) Ennyit röviden, aztán, hogy Steve, Dylan, Donna, David, Kelly, és Andrea "helyett" kiket kaptunk, arról majd később.
A zene, amivel indítottak, egyből egy jó jel volt, mert mostanában sokat hallgatom, és nagyon tetszik: Coldplay - Viva La Vida. Hallhattunk The Ting Things-et is, és voltak más olyan számok is, amik nem voltak meg, és muszáj volt beszereznem. Szóval sok zene elhangzott alatta.
A kliséket nem úszta meg ez sem, viszont felfedeztem azt, hogy nem egészen úgy alkalmazták őket, ahogy egyébként szokták. Vagy csak bebeszéltem magamnak, mert elfogult vagyok, nem is kicsit.
Nagyon tetszik, ahogy itt-ott egybeér a két sorozat. Elejtenek utalásokat is a régi szereplőkkel kapcsolatban.
A színészekről: Rob Estes az apát alakítja. Az anyát, Lori Loughlint a Summerlandből ismerem. A Degrassi gimiben játszott Shenae Grimes (Annie). Tristan Wilds (Dixon) The Wire szereplő volt. A Nip/Tuck 5. évados szereplője, AnnaLynne McCord, itt Naomi, és nem lett kedvesebb (sem szebb). Dustin Milligan (Ethan) a Supernatural Ghostfacers című epizódjában szerepelt, (ki ismerte fel? én nem) és a Runaway-ben is játszott. Ryan Eggold (Mr. Matthews) Dirt szereplő volt. Jessica Stroupnál (Erin Silver) esetleg megemlíthetem a Reapert, de jelentős szerepe eddig nem volt. A többiekre már ugyanez igaz szinte. Ja, Linda Gray is beugrott egy villámlátogatásra.
A főcím egész jópofa lett, a módosított zenével sincs baj.
És akkor még a történetről is, de ezt már elrejtem.