Túl sok újdonságot nem tudok nyilatkozni róla, semmi negatív változás nem történt az 1. évad óta. Továbbra is hangulatos, és a történet is halad. Mindig tud meglepetést okozni.
Az eredeti nyelvhez könnyedén hozzászoktam, szerintem nagyon jó lett a szinkron. Egyedül Christina Hendricks kapott nem annyira megegyező hangot, viszont neki a magyar hangja jobban tetszik.
Néhány spoileres gondolat a kattintás után:
Elolvasom »
Az előbb fejeztem be, pár nap alatt néztem meg, és nem írhatok róla mást, csak azt, hogy zseniális. A kritikusok elismerését nem véletlenül nyerte el. Egy számomra meghatározhatatlan színfolt a sorozatpalettán.
Időben a 60-as években járunk, a helyszín New York, a középpontban pedig egy reklámügynökség áll, és annak dolgozói. Főszereplő Don Draper (Jon Hamm), senki nem ismeri igazán, de kedvelik, és tehetséges abban, amit csinál. Mi is csak apránként tudunk meg dolgokat a múltjából. A történetről nem is akartam eredetileg írni, úgyhogy itt be is fejezem.
Általában figyelemmel követem, hány perc ment le az adott részből, mennyi van még hátra. Ebben az esetben olyan hamar vége lett egy résznek, hogy szinte észre sem vettem. Ez azért érdekes, mert nem egy pörgős valami, sokkal inkább lassú, és a karaktereket sajátosan mutatják be, a cselekedeteik által ismerjük meg őket, de ritka, amikor pontosan tudjuk, mit éreznek. (Ez főleg Drapernél van így.) Senki sem egyértelműen jó vagy rossz.
Elolvasom »