supernatural bejegyzései 
Nem vártam semmit, egy ideje már így vagyok ezzel a sorozattal. Kicsit unalmas volt, de voltak jelenetek, amik kiemelkedtek, már ezért is megérte.
Mark Pellegrinot egyre több mindenben látom mostanában, és még csatlakozott a sorozathoz Rachel Miner is.
Az új főcím nekem nem tetszik, és most valahogy az "eddig megtett út" sem sikerült olyan jól.
Hidegen hagyott a befejezés, ez is jelzi, hogy ez már valahogy nem az a sorozat, amit megszerettem az elmúlt nyáron, de azért... Nézős, na.
Túlléptem az angyalok és démonok helyzeten, de ettől még nem nyerte el a tetszésem. Az egész sztori nem is tudom, olyan elfajzott lett.
Minden sorozatnál törvényszerű, hogy néhány évad után elromlik? Most épp nem tudok ellenpéldát felhozni erre, úgyhogy azt hiszem, bizonyos tekintetben így van.
Béna évadhoz béna promokép jár:
Spoilerekkel folytatom.
Elolvasom »
Elég egyszerűen indult a rész, illetve annak tűnt. A végére rendesen összekutyulták. Jó volt.
Most épp szeretem a sorozatot, még az angyalok is jöhetnének. Hullámzóan viszonyulok az évadhoz, nem tudom, mennyire lenne másképp, ha ezt is darálnám, mint az összes előzőt. Tippelek, szerintem ugyanúgy odalennék tőle.
Az utóbbi 4 rész mind nagyon tetszett. Most márciusig szünet.
Kijött nem olyan rég néhány új poster, ez az egyik, és szerintem elég bénák. Bármelyik korábbi mérföldekkel jobb volt.
Csak szidni fogom a sorozatot, és spoileresen.
Elolvasom »
Megint egy rész, ami semmilyen lett, viszont legalább vicces volt.
Szeretem a yorkikat, bár ez nem volt mindig így. Újabban az is megeshet, hogy lesz egy sajátom... Majd meglátjuk. A képen látható is aranyos volt. Csak szegény - nem bírom, ha copfoznak egy kutyát, és a "hajába" tesznek dolgokat.
A végén Jensen Eye of the Tiger előadása gondolom a szokásos hülyülés volt a stábbal, hallani is, ahogy nevetnek a háttérben. Örülök, hogy ezt így megosztották a nézőkkel, nem csak mondjuk a dvd extrákhoz csapták hozzá. Ezek tényleg idióták, jó lehet ilyen emberekkel dolgozni. :) Én is szeretem. ;)
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, és nem is számít hatalmas spoilernek, hogy egy fekete-fehér részt készítettek.
Meg lehetett nézni, de nem voltam elragadtatva tőle, pedig jó lett. Kellett kis idő, mire hozzászokott a szemem, hogy nincsenek színek.
Szerintem nem voltak túl sokan, akik ijesztőnek találták a figurákat... én igen, és le merem írni, volt, ahol igenis megijedtem... :))
Egy különleges "tisztelgő"-időhúzó-humoros rész lett. Várom a következőt, nagyon - újabban egyedül van ezzel. Mármint... ezt várom a legjobban minden héten.
Végre! Egy olyan rész, amiben újra érezhető az egy rész-egy eset forma. Ez hiányzott nekem. A démon nem is volt olyan démoni, mint amilyet szeretek, mégis rendkívül pozitívan hatott.
Remélem, a továbbiakban nem túl sokszor hozzák teljes részre előtérbe a fő szálat, bár a kalandozást a múltban is érdekesnek találtam, még ha töltelékrész jellege is volt.
Sam haja nem jó így, túl hosszú, rémes. Hosszabb haj párti vagyok, de mostanában akkor is mintha egyre rosszabbul nézne ki.
Egy kicsit új irányba terelgették a sorozatot, aminek nem kifejezetten örültem, de mostanra (tegnap néztem meg) egészen kibékültem a dologgal. Ennek a fő oka az, hogy kétlem, hogy ezzel elrontanák, így is megmaradnak a jellegzetességei, és remélem, az 1 rész/démon szokást sem hagyják el.
Spoiler:
Elolvasom »
Ez egy sokáig halogatott bejegyzés, mert 5 nap alatt végeztem az évaddal, csak nem volt időm írni róla. Túlságosan utólag nem szeretek írni semmiről, főleg, mert elfelejtem a nagy részét. Csak hát ez megérdemli, ezért rajta.
Már megint egy cliffhangerrel "ütöttek pofon", és... egyet jobbra, mert spoileres.
Elolvasom »
Spoilerekkel!
Elolvasom »