Egyszerűen zseniális volt, minden perce. Nem kicsit felülmúlta az első évadot.
Megismerhettünk több vámpírt is, teremtőket és királynőt, Eric is többet jelen volt. A rövid haj sokkal jobban áll neki, és nagyon megkedveltem, most, hogy teret kapott, és több mindent lehet róla tudni.
Szerteágazott a cselekmény, hogy aztán a végére összeérjenek a szálak. A 11-12. részre nagyon izgalmas lett, néhol már horrorisztikus is kicsit, de legalábbis elég félelmetes. Az évadzáró pedig pont jó volt így. Korábban lezárták, amit le kellett, és
maradt idő arra, hogy kifújjuk magunkat, aztán a legvégén egy nem túl
aggasztó dolog történt, de azért cliffhangernek tekintendő.
Ez az évad legalább olyan jó, ha nem jobb, mint az első. Bár az évadnyitóban egy előző részek tartalmából nem jött volna rosszul, ez a legkisebb gond.
Továbbra sem csak a vámpírokon van a hangsúly, folytatódott a korábban megkezdett történetszál Maryannal, mostanra elég sokat tudunk. Valamint több szereplőért is aggódhatunk, végig izgalmas a történet. Egy különleges világot tár elénk ez a sorozat, szeretem.
Hamarosan (szept. 20.) megjelenik a könyvsorozat második kötete nálunk, be fogom őket szerezni, mert kíváncsi vagyok, de csak a 2. évad befejezése után, nem akarok összekeveredni a sorozat és az írott anyag cselekményében.
A 2. évad kezdetét promotáló videót beszúrom, hogy kéznél legyen, mert nagyon jó, szerintem érdemes megnézni.
Nem lett egy skatulyázható egyszerű kis történet ez. Sokkal több mindenről szól, mint a vámpírok, akik ennivalót vehetnek maguknak a boltban, meg egy gyilkosság felgöngyölítéséről, sőt nekem a vámpír-ember szerelem is egy aprócska dologgá zsugorodott az utolsó részre. Több fontosabb történetszál futott végig az évad során, szerintem a legjobban oldották meg ezt, minden előtérben volt végig, de nem túlzottan. Az évad vége felé kaptunk még a természetfeletti dolgokból.
Elég elvont sorozat, helyenként számomra nehezen megemészthető dolgokkal, bár így visszatekintve sokkal kevésbé tűnnek annak. Mostanra megbékéltem a szereplők nagy részével is.
Elsőre talán úgy tűnhet, hogy nem szól semmiről, pedig nem így van. Igaz, lassan rajzolódott ki a történet bizonyos része, legalábbis, amit magában tartogatott, az a következő évadban fog ténylegesen kibontakozni szerintem. Hülyeség, de előttem van egy kép, amikor a készítők magyarázzák a csatornának, hogy miért is lenne okos döntés berendelni a 2. évadot.:)
Egészen egyedi hangulata van a déliesség miatt, és a házak, berendezések, a zenék, valamint maguk a karakterek is, a beszéd (bár utóbbit én kevésbé érzékelem) mind segítenek ebben.
A színészek többsége úgy nagyjából ismerősek lehetnek máshonnan, de vannak köztük olyanok is, akik eddig nem nagyon játszottak másban. (Most nem írom össze, hogy ki és hol szerepelt már, mert sokat még nem nagyon láttam.)
Óvatosan jegyzem meg, hogy olykor Supernaturalos beütése van, legalábbis nekem voltak bevillanásaim, de ettől nem hasonló a 2 sorozat, mégis, akinek a SN tetszik, előfordulhat, hogy ez is. De ezt a mondatot tényleg csak nagyon suttogva írtam...
A végére sikerült hozzászoknom a főcímhez, bár csak egyszer néztem teljesen végig.
Érdekes irányt vett a sztori, kezdetben nem is tetszett, azt hittem, abbahagyom. Dehát ez vámpíros, hát hogy is hagyhatnám abba?! :)
Főleg az utóbbi 2-3 rész alapján (a rendes elsőt nem láttam, csak a preairt). Igazából a két főszereplőn kívül az összes többi idegesítő, ketten egyenesen elviselhetetlenek számomra (azért csak sikerül valahogy megtűrnöm őket).
Valaki szerint ez romantikus sorozat... Kérdem én, biztos, hogy ezt nézte? Elismerem, hogy van benne olyan adalék is, de hogy így konkrétan annak titulálni, hát nem tudom. Nekem meglehetősen vegyesek az érzéseim a sorozattal kapcsolatban, nem tudom kategorizálni sem, a természetfölöttiség adott Sookie képességével és a vámpírokkal, néha rémisztő, máskor visszataszító, gyilkost is kell keresni, mindezek mellett ott az a romantikus szál is. Tehát tényleg elég vegyes, ez a része tetszik, negatívumként pedig talán csak az irritáló két szereplőt tudom említeni.
Spoilerezek kicsit a történetről. Most nagyon furdal a kíváncsiság.
Nem rossz ez, csak kicsit unalmas volt, és a történet lóg a levegőben. Nem látom, hova vezet. Igaz, ez akár jó is lehetne. És legalább vannak kérdések is. Ahogy befejezték, azzal sem okoznak hajtépést, mert főszereplőt nem ölünk. Többnyire.
Az alapsztorival nem teljesen vagyok kibékülve. Szerintem a vápírság egyik szépsége, hogy "nem tudnak róluk" az emberek, itt meg belép egy kocsmába, és egyből mindannyian tudják, még azok is, akik sosem láttak még vámpírt. Tehát az a felállás, hogy beilleszkedtek a társadalomba, (vagy valami olyasmi) nekem nem teljesen klappol. A boltban lehet kapni "valódi vért". Ez úgy hangzik, mintha azt mondanánk, frissen facsart gyümölcslé a dobozból.
Volt főcím, dicséretes. Sajnos túl erős lett nekem, amikor néztem, egy kicsit visszataszító volt. Majd megszokom, talán csak váratlanul ért.
Az egész sötét hangulatú, ahogy annak lennie kell.
A főszereplő hölgy Anna Paquin. Rögtön ért egy kis meglepetés, amikor megláttam. Sötét hajra számítottam, de jól áll neki a szőke is. Sookie kicsit különös, eddig nem annyira kedvelem. Pontosítok, valójában még nincs véleményem, inkább csak furcsa. Nem egy mezei pincérnő, hallja az emberek gondolatait. Az emberekét, a vámpírokét nem. A vámpírunk, Bill volt az, aki belépett a kocsmába. Az övét legalábbis nem hallotta. Stephen Moyer játsza, és nem bántja a szemem.
A másik, hogy a vámpírokra vadásznak bizonyos emberek. A vámpírvérért. (Ez is sántít egy kicsit nekem, a vámpírok elméletileg erősebbek az embereknél, fejlett érzékekkel rendelkeznek. Itt úgy tűnik, félteni is kell őket. Oké, elfogadtam a tényt.)
Ja, és nem takargatnak, szexet is mutogatnak. Vámpírral is.
Ez a sorozat egy újfelállást jelent. Megint. Már felállítottam magamnak a kis elméletemet, hogy miért mások a vámpírok a különböző produkciókban. Ez után nem fog zavarni, hogy valaki mehet a napra, valakiről tudnak, stb. Az egyik az, hogy némileg más korban játszódhatnak, igazából ez csak most jutott eszembe. A másik pedig, hogy a vámpíroknak különböző fajtáik vannak. (Kasztok.) Ezért eltérőek, és kész. Ezzel megmagyaráztam magamnak, egyszerűbb így.